A pénzintézeteknek elő kell állítaniuk a pénzforgalmi jelzőszámok megnyitásával, változásával, illetve zárásával kapcsolatos aktuális gyűjteményt (.xml kiterjesztésű fájl). Ezt a dokumentumot elektronikus aláírással ellátva e-mail üzenetben kell elküldeni a cégbírósághoz. A jelentésről pár percen belül digitális tértivevény érkezik, amiből kiderül, hogy a jelentésünk megfelelt-e a technikai követelményeknek, illetve tájékoztatást kapunk a jelentés esetleges hibáiról.

Jelentés elkészítése

A bankszámla-jelentést XML formátumban kell elkészíteni.
Ehhez használhatjuk az ingyenesen letölthető és használható XML jelentés nevű programot. Rögzítsük benne a szükséges adatokat, majd mentsük el a kész dokumentumot (főmenü --> File --> Jelentés mentése...).

Természetes más programmal is elkészíthető a jelentés, de ebben az esetben is meg kell felelni a jelentésre vonatkozó XML sémadefiníciónak (XSD).

Jelentés beillesztése, aláírása, elküldése

A pénzforgalmi jelentés elkészülte után elektronikus alá kell írni.
Indítsuk el az e-Szignót, és ellenőrizzük és válasszuk ki az „Alapértelmezett” sémát.

A jelentést tartalmazó XML fájlt be kell illesztenünk az üres elektronikus aktánkba. Ehhez válasszuk a főmenüben a "Dokumentum" menüpontot, azon belül a "Beillesztés" opciót.

A fájlt a Windows rendszereken megszokott módon kereshetjük meg számítógépünk könyvtárszerkezetében: a megnyíló tallózó ablakban kattintsunk rá duplán a kérdéses fájlra, vagyis a kész jelentésre. A dokumentum bekerül az e-aktánkba.

A rendelkező jogszabály szerint a jelentést cégszerű aláírással kell ellátnunk; ehhez használhatunk akár fokozott akár minősített tanúsítványt. Helyezzük be a digitális aláírásunkat tartalmazó kártyát a kártyaolvasó készülékbe, jelöljük ki az aktastruktúrában a legfelső sort, mely az akta nevét tartalmazza, majd válasszuk a főmenüből az "Aláírás", utána pedig az "Aláírás készítése" pontot. A művelet végén megjelenik aláírásunk az aktastruktúra végén:

Az aláírás elkészítése után mentsük elektronikus aktánkat (főmenü --> E-akta --> E-akta mentése), majd küldjük el a QVWzel9EGYV05mF2c3phbWxhc3phbUBtZWRpYXRvci5lLWNlZ2plZ3l6ZWsuaHU= címre (főmenü --> E-akta --> E-akta küldése levélként):

Válaszüzenet

A jelentés elküldését követően rövid időn belül válaszüzenet érkezik, melynek tárgy sorában "Digitális tértivevény" szerepel.

Ha valamiért a számítógépes feldolgozó rendszer nem tudja az igazolást elsőre elküldeni, például a levelezőrendszer átmeneti hibás működése miatt, még további két alkalommal megkísérli azt; ha három küldés sem hoz eredményt, a tértivevény nem kerül kiküldésre. Ha nem kapott visszaigazolást, ismételje meg a küldést még egyszer, és ha ez sem hoz eredményt, lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal. (Kétszer nem tud bekerülni a cégjegyzékbe ugyanaz a bankszámlaszám, így az ismételt küldéssel nem tud hibát okozni.)

A tértivevény ellenőrzése

A jelentés elküldése után a rendszer elektronikus átvételi elismervényt (tértivevényt) küld. A tértivevény igazolja, hogy a Céginformációs Szolgálat átvette a jelentést.

A tértivevényt nyissuk meg az e-Szignó programmal és kattintsunk kétszer az "Informatikai vizsgálat eredménye" dokumentumra:

Ha a vizsgálat rendben találta a jelentést, a rajta lévő aláírást, és a benne küldött adatokat, akkor ilyen tértivevényt kell kapnunk:

Gyakori formai és tartalmi hibák